Egy kedves kommentelő jóvoltából...

Régen írtam, és ennek nem az az oka,hogy ne történne semmi velünk, sőt! Kicsit géphez is ritkábban kerülök, meg kicsit lusta is voltam.
Most mégis megpróbálom megrázni magam, mert jó kritikát kaptam valakitől, és bevallom jól esett.
A következő vadászatot már a megtörténte után tudtam,hogy le fogom írni, mert ritka képességéről tett tanubizonyságot a kutya. Ahogy fejlődik úgy egyre nehezebb dolga ha el akar kápráztatni. Lehet én is egyre kritikusabb vagyok, és talán a szemem is hajlamos hozzászokni a folyamatos jó teljesítményhez, és egyre természetesebbnek veszem a korrekt munkát.
Talán az első társas volt amire kijutottam az idényben. Nem volt valami klasszikus vadászidő, térdigérő sár, csöpörgő eső, és nagyon élénk szél. Sajnos nagy terítékekre nálunk a vizes év után nem lehet számítani, mégis jó kedvel mentem ki.
Meg voltam győződve, hogy a kutya a versenyek végeztével, és a kicsit mellőzöttsége okán túlfűtött tempóben, és olykor fegyelmezhetetlen stílusban fog dolgozni. Tévedtem. Nagy munkakedvvel, jó tempóban, de sípra azonnal perdülve dolgozott folyamatosan. Öröm volt vele vadászni, még ha nagy eredménye nem is volt az első hajtásoknak. Egy tanyahelyet körbekapva nagy izgalmakat okozott egy onnan kiiramodó egyes disznó, amit még az öregek sem láttak sosem fácán vadászaton. Jócskán kellemes témát adott a rögtönzött platóajtón elfogyasztott reggelihez.
A következő hajtásban ketté vált az egyébként is maroknyi csapat, és harmad magammal egy árkot hajtottunk. Én a szél alatti oldalt választottam a kutyával abban bízva, hogy nem veri fel olyan gyorsan a nádban a madarakat, és szabályos akcióból tudok lövéshez jutni. Volt madár szépen az árokban. Már vagy a hatodik tyúkot dolgozta ki egyetlen helyről a kutya, amikor is még mindig befelé húzott jelezve valamit. Azt gondoltam,hogy még az előbb kirebbentek szagát érzi mindig, de egyszercsak hirtelen bevetette magát a legsűrűbb részbe, ahonna azonnal veszedelmes sivalkodás kezdődött. Már a kutyára ekkor nem láttam rá, így minden átfutott az agyamon. Mivel volt ott egy kissebb bokor is, azt gondoltam valamire felakadt. Azonnal rohantam oda segíteni nek. Odaértemkor teljesen más várt mint amire gondoltam. Egy rókával pofa-pofával összeakaszkodva húzták egymást. Teljesen megdöbbentem. Mivel teljesen fixálva volt a pozíciójuk, így veszély nélkül tudtam 3cm-ről végetvetni a küzdelmüknek egyetlen durrantással. Büszkén hoztam ki a nádból a kutyám által lefogott rókát, és mutattam a többieknek. A közvetlen mellettem állók azt hitték valami kóbor kutyával marakodott össze, a csapat másik fele pedig hallva a hangokat és az egyes fogós lövést, az imént elfutott kanra gondolt, hogy összeakaszkodott a kutyával.
Bár nekem ennek a kutyának sosem kell bizonygatnia rátermettségét a vadászatra, mégis új, egyre rámenősebb oldalát mutatta meg nekem, és a vadásztársak nem kis elismerésére...