Talált kacsa

Ma végre frissen megírok egy vadászatunkat. Nem hetek múltán megfakult emlékekkel, szárazon.
Régen voltam kint kacsázni, talán 3 hete is megvan. Lőni pedig még régebben sikerült. Bevallom most hirtelen nem is tudom felidézni mikor. Ez már azért gáz.
Most is egészen délután volt amikor kiderült,hogy lesz időm kimenni. Flekivel és egy kísérővel, egy mindenki által mellőzött (vagy talán nem is ismert) tocsogóra mentünk. Illetve két tocsogóra, mert egy pár hektáros kukoricatábla ékelődött a két kiszemelt vizecske közé.
Már a betonutat elhagyva kivettem a kocsiból a kutyát, hogy kilométereket futva, kicsit kitisztult aggyal bírja végig a húzást.
Megérkezvén kettéváltunk. Én érzésem szerint az esélytelenebb vizet választottam előzékenyen, hisz Fleki vendéggel volt.
Még világossal a vízhez értem, aminek a széle beleért a kukoricásba. A kutya benne csatangolt folyamatosan, mikor egy pillanatra mintha állt volna, majd hatalmas csapkodás, cselezés, hápogás, és már hoz is egy kacsát. Mint kiderült egy korábban lőtt, de nem talált madarat fogott Dalton. A puskát még ki sem lőttem, az aggatékomon pedig máris fityeg egy kacsa.
Közben lassan de biztosan sötétedig. Egyszer csak a jól ismert szárnysuhogást hallom, de már látom is a lőtávolon belül kanyarodó madarakat. Rájuk lövök egyet, amitől a megcélzott lepuffan a fekete szántásra. A kutya azonnal startol mellőlem, hisz látta a madarat, és a puffanást is hallotta a földön. Még a sötétségben épp látom, hogy megérkezik érte, de kicsit molyol felette. Időm azonban nincs,hogy szabályos elhozást követeljek, mert folyamatos hápogással és szárnysuhogással újabb madarak érkeznek, két , jó sörétlövésnyi távolságra lévő tőkés személyében. Az egyiket meg is célzom, és már gombócként pottyan is a vízre. A másikra még most sem tudom miért nem lőttem, pedig meglehetett volna egy klassz kis dublé (feltéve ha eltalálom). A kutya még nem érkezett meg közben az elsővel, de már látom is,hogy azt hátrahagyva, veti magát a vízbe, és indul a másodikért. Bosszankodok magamban egy sort a hibája miatt, de biztos helyen tudva az elsőt, hagyom neki. El is hozza, átadja a vízben találtat. Visszaküldöm az elsőért, de üres szájjal jön vissza a sötétből. Megint elküldöm, megint sikertelen. Három próbálkozás után felfüggesztem a dolgot, és nagyon dühösen, de magam mellé parancsolom,hogy együtt várjuk meg a húzás végét, és nézzünk utána majd akkor a dolgoknak. 20 perc múlva mentem keresni a kacsát. Hamar megtaláltam a tollakat ahová leesett, de a madár sehol. gondoltam ráteszem a csapára a kutyát, de megvezetésről szó sem lehetett,hisz fogalmam sem volt merre indult. Azaz mégis. Ha én kacsa lennék biztos a víz felé ballagnék a szabadulás reményében. Póráz, leültetés, rámutatás a szagkatlanra, és megvezetem a víz felé Daltont. Teljes magabiztossággal ér el a 30-40 méterre lévő vízig, ahol a vizet szagolgatva megy bele. Egyenesen át a tocsogó túl oldala felé. Itt már több száz méterre volt tőlem, mikor ismét nagy hápogás, vízi üldözés, csapkodás (sokat ebből már nem látok a sötét miatt). Meglett hát az elveszett gácsér.
Tanulságos kis este volt. Az apportot kicsit újra elő kell vennünk, de nyertünk egy jó kis öreg Spúrt, ami mindennél többet ér a rutin megszerzése miatt.

Az első madár, ami lövés nélkül lett: