Vizsla Vb Szenc

Vizsla VB. 2010


Már korábban többször leírtam, hogy a 2010-es évet a Field Trial-nak szenteltem.
Már tavasztól folyamatosan a mezei versenyek résztvevői voltunk. Jártuk az országot keresztbe kasul hol több, hol kevesebb sikerrel. Mégis úgy tűnt, hogy jó az irány, mert nyomonkövethető volt mindvégig a szinte töretlen fejlődése a kutyának, miközben talán én is szereztem némi meccs rutint.
Az őszi versenyek már a Vb.-re utazó csapat kiválasztásának jegyében zajlottak, ennek megfelelően az érdeklődés is, és a feszültség is folyamatosan nőtt. Sikerült ezeken a versenyeken kényelmesen bebiztosítani a helyünket a maximum 4 fősre kiírt válogatottba. A vezetés végül 3 kutyát tartott arra érdemesnek, hogy képviselje hazánkat. Két drótos magyart, és Daltont. Közben párhuzamosan lezajlott a Szent Hubertusz Vb. Válogatója is, ahol szintén jól szerepeltünk, de valami „tévedés” miatt mégsem kért fel senki a csapatban való indulásra. Bevallom így utólag jobb is, mert nagyon megterhelő napok voltak azok a vébés napok. Mind kutyának, mind vezetőnek is nehéz volt. Ettől függetlenül szívesebben mondtam volna le én a válogatottságot, mint, hogy meg sem kérdeztek erről…

A versenyt október 15-16-17.-én rendezték meg a szlovákiai Szencen. Ennél közelebb talán csak akkor lesz ekkora megmérettetés, ha a csonka hazában lesz.
A regisztráció és a megnyitó ünnepség csütörtökön volt. 22 ország 210 kutyával jelent meg a különlegesnek éppen nem nevezhető ünnepségen. Egy majorette csoporton kívül semmilyen műsorszámmal nem próbálták meg színesíteni a rendezők az alkalmat. Ettől függetlenül mégis megható pillanat volt mikor a Himnusz kíséretében az emelvényre vonultunk, és a fényképezők csattogása mellett kissé elérzékenyülve néztünk a jókora tömegre.


Ezután elfoglalta mindenki a szállását, ahonnan a kisebb-nagyobb zökkenők után vacsorázni indultunk. Sok örömünk ebben sem volt, mivel a hely ahol egyébként a későbbiekben a reggelinket fogyaszthattuk el lassú és körülményes volt.

Okt 15

A sorsolás nem a honi versenyeken megszokott egyéni húzással történt, hanem valaki valahol eldöntötte, és már nyomtatott listáról vigyorgott a nevünk, hogy 16. pár ként egy rövidszőrű német vizslával, és Francia vezetőjével fogunk futni. Nagyon lassan telt a nap, délutánra kerültünk csak sorra többszöri területváltás után. Próbáltam egész nap nyomonkövetni a futamokat, de a látott teljesítmények nem hatottak rám nyugtatólag. Fantasztikus kutyával volt ott szinte mindenki. Uralták a terepet a rövidszőrű csoki németek, akiket mintha klónoztak volna. Ezek a kutyák szemre nemigen hasonlítanak a vadászszemnek oly tetsző honi labancokhoz. Ezek látszólag generációk óta a nagymezőre tenyésztett és keresztezett, itt-ott egyéb fajták vonásait magán viselő kutyák voltak.
A terület rész ahová vezényeltek, minden szempontból hibátlan volt. Esélyesebbnek éreztem mint a korábbi táblákat. Az időjárásra épp úgy nem lehetett panasz. Folyamatos egyirányú szél, és a nézőnek kifejezetten kellemetlen hideg idő volt. A terület egy felgyomosodott tarló volt egy gyártelep szomszédságában, amit az autópálya határolt. Az egyik oldalon még egy elhanyagolt gyümölcsössel. Ezen az oldalon kellett nekünk indulni. Még ezt is szerencsésebbnek éreztem.

A Francia:

A mező ahol az első napon futottunk:

Elindultunk hát. A kezdeti bizonytalansága után szépen kezdett jobbra dolgozni a kutya. Engedtem is neki, mert én is ott éreztem a vadat. A mindenkori párunk irányába mindig rövidebbet fut, de még így is bőven a kívánatosnak megfelelőt. Most nem próbáltam arra nyújtani, volt ezekre elég időnk a gyakorlásokon, most felszabadult futást szerettem volna látni. Kezdett szépen belendülni, mikor áll a párunk. A vezetője odasietett, majd mikor továbbment a kutyája azt jelezte, hogy ürített az eb. Fura. Mentünk tovább. 8 perc körül lassulni éreztem a kutyát, és egyre gyakrabban bíztattam továbbfutásra. Még mindig nem volt nagy baj, de ez már nekem kevésbé tetszett. Felértünk egy domb élre, amit egy dűlőút szelt ketté. Innentől változott a terep. Egy magasabb gyomosba kerültünk, ami a lassuló kutyának nem tett túl jót. Beállt amolyan vadászósan keresni. Kezdett kicsit izzadtság szaga lenni, miközben a német kolléga továbbra is tartotta a tempóját. Sajnos ebben a szakaszban kihagytunk (ők is, bár ez nem vigasztal) egy madarat, amit a mögöttünk jövők keltettek. Nem sokkal ezután áll a német a jobbomon. Szekundálás nem volt elvárható, mart a magas növényzet miatt Dalton mit sem sejtve keresett tovább. Közben az akció gyorsan lezajlott a vad körül, kelt a madár, és a lövőember terítékre hozta. Ekkor még Dalton nem volt pórázon, szépen helyben maradt. Ezután szóltak,hogy vegyem vezetékre, mert jön az elhozása a Franciának. Itt pechére 5-10 perces sikertelen keresést követően, szép versenyzése ellenére kizárták. Elveszett a madárka. Pedig nem tűnt lehetetlennek a terep, és a lövés is jónak látszott. Van ilyen. Ezután már nem indítottak bennünket újra. Örültem,hogy végig tudtuk dolgozni az időnket, de nem voltam elégedett a kutyával.

KÉP

Este kicsit oldottabb volt a társaság zömének a hangulata, hisz szünnap következett a Trialon. Talán kicsit a Hubertuszosaink sürgették jobban a nyugovóra térést

Okt 16 Szent Hubertusz Vb.

Nagyot csalódtam a Hubertusz megnyitójában is! Sem egy fanfár, sem egy kürt. Mindenki felsorakozott a megfelelő betűjelű autó után, és irány a munkaterület. Én Tauber Pistivel tartottam. Ő a C csoport 6. indulója volt. Egy cukorrépa tábla és annak közvetlen környéke volt a terület ami a csapatnak ki volt jelölve. A szél iránya, és a tábla elhelyezkedése miatt egész jól követhetőek voltak az események. Jó volt látni más kultúrák vadászait, és más kutyák vadászatát. A terület bár vadban gazdagnak tűnt, mégsem volt túl sok értékelhető szép akció. Talán Pisti indulásáig egy sem.
Pista előbb agy gazost nézetett át a kutyával, majd egy látványos dropp után területet váltva nyíltabb placc felé vette az irányt. Sajnos egyre távolodtak tőlünk, így már csak távcsövön keresztül élvezhettük a rutinos összeszokott páros munkáját. Jól látszott,hogy valamit jelölget a kutya. Később tudtuk meg, hogy két nyulat is állt a futam ezen szakaszán. Ezután egy hirtelen rövid állás után kelt balra egy madár, amire a 12-es duplázása felelt. Sajnos egyik lövés sem törte meg a röptét, és messzire egy fasor mögé repült. Csalódottan néztük messziről. Később már nem történt érdemleges dolog a futam alatt. Benne volt a szép eredmény a letljesítményünkben.

Okt 17

A pihenő nap után újult erővel, és kicsit már felvértezve a friss tapasztalatokkal kevésbé izgulva indultunk a területre a kutyával. Közben megérkezett az erősítés otthonról Noveczki Kati személyében, aki kijött szurkolni nekünk.
Ezen a napon egy Breton-nal kellett párban dolgoznunk, és olasz vezetőjével. Egyiktől sem voltam boldog, mert az olaszok eleve uralták a mezőnyt, így feltételezhető volt,hogy jó kutyáról lesz szó. A bretonokat pedig az előző napokon igen jó ebeknek ismertem meg, még ha az én szememnek nem is tetsző jószágok.
Hatodik párként futottunk, így nem kellett délutánba nyúló versenyzéssel számolnom. A terep ismét egy felnőtt tarló, az idő egyel langyosabb és a szél sem olyan erősen fújó volt mint pénteken. Mikor lecsatoltam a kutyát már tetszett az első reakciója. Alig tudtam lerántani róla a pórázt, mert villámstartot vett. Ez már mindig jó jel, bár az utóbbi időkben ez így ment hála égnek. Nagy kedvvel és tempóval, szélesen, jó stílusban futott. Kicsit sem zavarta a kistermetű szőrős kollégájának a pattogó ide-oda cikázó stílusa. Minden elfogultság nélkül mondhatom,hogy lefutottuk őket. Minden másodpercét élveztem a futamnak. Megkockáztatom,hogy ilyen jól még nem éreztem magam FT versenyen. Felegyenesedve, egyenesen csak előre haladva, kevés irányítással, gyönyörködtem a kutya munkájában. Megfeledkezve arról,hogy hol is vagyunk, és éppen mi zajlik. Még ahogy írom ezeket a sorokat is futkos a hideg a bőrömön. Csodálatosan ment Dalton. Sem tempót nem veszített, sem a távolsággal nem volt gond. A helynek és eseménynek magasan megfelelő munkát végzett. Már az idő végefelé jártunk mikor a párunk belefutott egy madárba, ami egyben a menet végét is jelezte. Lefújtak mindkettőnket. Nem találtunk sajnos madarat. Volt ugyan egy rövidke bejelzése a futam közben a vizslámnak, de csak amolyan berövidítés volt, amitől persze megdobbant a szívem. Nagyon büszke voltam rá, és nagyon felegyenesedve jöttem le a pályáról. Kellett ez az impulzus! Ezek és az ilyen élmények gördítik tovább az embert. Akár csalódott is lehetnék,hisz pont nélkül térünk haza, de a látottak alapján én inkább a nagyon tisztes helytállást éreztem. Kis szerencsével a vasárnapi versenynapon fényes siker lehetett volna…

Dalton száguld a mezőn:

A verseny végén:

Katival:

Miután végeztünk, még átmentünk a párhuzamosan folyó angol vizslák területére, hogy az ott versenyző magyaroknak adjunk bíztatást. Molnár Zsolti Benáját még sikerült elcsípni. Döbbenet amit az angolok csinálnak a mezőn. Ő egy angol szetterrel ment párban, de sajnos nekik sem volt vad.

Benával a futamuk előtt:

A futam után mindenkitől búcsút vettünk, és Pistával hazaindultunk Ceglédre.

Nagyon sok tanulsággal bírt ez a pár nap. Rengeteget tanultam kutyákról, emberekről, vadászatról, más kultúrákról. El tudtom immáron helyezni magunkat a világ, de minimum Európa térképén. Sajnos továbbra is rengeteg szerencse kell ehhez a sporthoz, és ha pénteken nem is ezen múlott, vasárnap biztosan komoly eredménnyel zártunk volna ha vad elé kerülünk. Ezzel egy jó időre lezárultak a versenyeink. Most a vadászatok következnek szépen sorban. Remélem gyakran lesz időm kimenni. A lehetőségeim megvannak, de egy nap még mindig csak 24 órából áll. Jövőre kicsit más irányba kacsintgatok a versenyek és Dalton képzése kapcsán. Érdekes, de még mindig az az érzésem, hogy messze nem hoztam ki belőle a maximumot. csiszolatlan gyémánt ő még. Jöhetnek hát a mindenes feladatok. De csak tavasztól!