A tegnapi libázás után készültem kimenni hozzánk társasra. Az utóbbi pár alkalommal nem jutottam ki. Elég szegényes terítékekről jöttek hírek folyamatosan, ami valójában sosem lepett meg, hiszen kutya nélkül próbáltak fácánra vadászni. Többször is lőtt madár nélkül fejeződtek be az ezirányú próbálkozásaik.
Reggel fagyos zúzmarás köd volt, aminek örültem, mivel így esély volt rá, hogy a fagyos földön nem fogunk nyakig gázolni a sárban.
Ami miatt leírom ezt a vadászatot az a Hoffer laposban történtek. Körbeálltuk a nádast, és beengedtük a kutyákat. Egyetlen kakas repült ki belőle, az éppen felettem. Másodikra sikerült is meglőnöm. Ez a kakas még estében okozott némi riadalmat bennem, hiszen egyenesen a toyota irányába zuhant. Végül el nem találta ugyan, de annyira közel volt, hogy gyakorlatilag alá esett. A kutyának úgy kellett bekúsznia érte.
Ezután hosszan nyomták a kutyák a nádat, de semmi nem jött már ki, mígnem éppen előttem kinézett egy róka, de azonnal vissza is ugrott. Kiabáltam is,hogy róka van bent, így nem álltunk hamar tovább, hanem próbáltuk kimozgatni a sűrűből. Legalább fél óráig tartott a kergetőzés, közben a nád szélén mindenki néma csendben remélte, hogy felőle próbál majd kimenekülni. Mikor már eredménytelennek tűnt a hajtás, páran beindultunk a nádba. Ekkor tőlem két puskányira lövések dördültek, és hallom a kiabálást, hogy "nézd már, Dalton hozza".
Kiugrott tehát a róka, és mivel Dalton közvetlen mögötte volt, elsőként ért a meglőtt vadhoz. Azonnal felvette, és hozzám indult vele. Ekkorra én is kijöttem a nád szélére, és a telefonnal videóra vettem a történteket.

Volt még egy elég érdekes helyzet ami említést érdemel.
Az utolsó hajtás egy kukoríca talón volt. Én a balszárny voltam, és mivel szemben az elállók már nem voltak messze, egy kicsit beleengedtem egy szélesebb keresésbe a kutyát. Tőlem nagyon távol, egészen a jobbszárny körül az egyik elálló lőtt egy kakast. Mint kiderült Dalton volt a dologban, aki elsőként ért a madárért, és örömmel indult hozzám. Aprócska probléma csak annyi volt, hogy az általa utoljára ismert tartózkodási pontom jócskán eltért már a valóstól. Ő viszont vágtában indult madarastól világgá hozzám. Mikorra én ezt észleltem már olyan távol volt mindenkitől, hogy sem kiabálás, sem síp nem hallatszott oda (a szél is ez ellen dolgozott). Sajnos meg kellett várnom mi lesz. Eközben a többiek már egy gátról nézték végig a kutya vesszőfutását, aki igencsak pánikhangulatba kezdett keveredni, mert nemcsak,hogy engem, de egyetlen más vadászt sem talált. Az ilyedtségét jól le lehetett olvasni a más közeledő kutya mozgásáról, mert két lábra fel-felállva próbált messzebbre kémlelni. ekkor bizony már nem volt nála a madár. Biztos voltam benne,hogy zavarodottságában hagyta hátra a madarat, és fontosabbnek találta mielőbb megtalálni a hajtást. Ekkor végre meghallotta a sípomat, és örömmel futott hozzám. Én két dicsérő oldalba veregetés után rátettem saját csapájára, és elhozási paranccsal visszaküldtem, hátha megtalálja a hátrahagyott kakast. Több száz méterekről volt szó, így a sikerben kissé kételkedtem. A kutya azonban tökéletesen lekopírozta érkezésének útvonalát, visszavágtázott a madárért, és bár jócskán fáradtan, kissé bicegve is, de elhozta a még mindig élő kakast.
A megérkezést ezúttal is videóztam:

És egy terítékfotó az elmúlt hetek után újra madarakkal...:) 6 puska, 12 madarat és egy rókát hozott terítékre.