2009. október 26., hétfő

Field Trial Cegléd

Az elmúlt egy évben ez volt a harmadik verseny Cegléden, kezdve az európa kupával egy éve, és egy jó hónapja egy Szent Hubertusszal folytatva, én mégis először voltam tegnap hazai pályán induló.
A helyszín most is azonos volt az előző kettővel, most viszont a pointer klub rendezett Field Trialt angol és kontinentális vizslák részére. A tavasszal már több ilyen rendezvényükön szerepeltem, és mindig jó hangulatú kellemes versenyeknek lehettem részese.
Igazán üdítő volt,hogy most nem előzte meg a versenyzést hosszas utazás, hisz a találkozó helytől 5 percre lakom.
Mikor a területen megálltunk az autókkal döntötték el, hogy először a kontinentálisok futnak.
Nekem a 2. rajtszám jutott. Az előttem futó eb szinte azonnal nyúlba szaladt, amiről ugyan le tudta a gazdája hívni, de a tréningek során gondolom sok veszekedésük lehetett ilyen ügyben, mert onnantól összetört a kutya mozgása, és még mielőtt a bírók lefújták volna, feladta a versenyzést.
Én jöttem hát hirtelen. Kicsit keresgélnünk kellett a bírókkal az indulás helyét és irányát, mert szinte percenként változott a légmozgás iránya.
Elindítottam a kutyát. Igen nagy kedvvel vetette magát a munkába. Az első "bemelegítő" perc végefelé jártunk, mikor az épp felém futó kutya vágtából merev állásba vágódott. Loholtunk oda a bírókkal, de még vagy 60 méternyire lehettünk mikor felpattant egy nyúl a kutya elől. Hármat négyet lépett utána Dalton, majd a sípomra lefordult és folytatta a keresést. Épp ekkor szólalt meg az egy percet jelző duda.
A futam gyakorlatilag ekkor kezdődött. Megpróbáltam minél kevesebb irányítással, elegánsan vezetni a kutyát. Ha bele is szóltam, azt inkább rövid figyelmeztető füttyel, és karjelzéssel tettem. Jól ment a kutya, de szerintem egy hete a Hortobágyon és a Hubertuszon nagyobbat futott. 10 percnél a bírók lefújtak, hogy maradt még öt percem, amit majd a többiek után használhatok ki egy másik területen, ahová fácánokat helyeznek ki.
A köztes időben több pointer futását is megnéztem. Döbbenetes. Dalton is nagy futó, de ezek a kutyák agármód közlekednek a mezőn, és szinte a fáradtság legkevesebb jelével képesek ezt tenni 15 percig. Jó volt őket látni.
Mikor lement az összes angol vizsla is, jöhettek a visszahívások. Kontinentálisok közül egyedül én kaptam ilyen lehetőséget. Gyakorlatilag szélcsendben kellett futnia Daltonnak a frissen kipakolt madarakat keresve. Viszonylag gyorsan talált is valamit, amit nagyon keményen leállt. Ismét trapp a kutyához, de semmit nem találtunk előtte. Üres állás volt, ami a szélcsendben a kihelyezés pontjára mutatott. Sajnos ez hiba, mégha a az összes körülmény ellenünk is dolgozott. Újra keresni küldtem, újabb állás, és újabb üres hely. Ha harmadjára is ez lesz kizárás...
Fél perc és megint áll. Már kezdtem hitem veszíteni, mert még sosem volt ilyen problémám üres állással. Hála égnek most megpillantottuk a lapuló fácánt. A bíró besétált felkelteni, és a vadkelésre lőni. Itt minden rendben volt. Helyben maradás, pórázra vétel és kész.
Félrehúzódtam, rövid bírói értekezlet, némi zöldkönyv forgatással :)
Értékelés a bírók szavait idézve: Kitűnő futás, nagyon szép viselkedés nyúl keléskor, néha rossz forduló vezetői hibából, a korábbi vezetési stílusom határozott javulás, korrekt kézbentartás vadkeléskor. A két üres állás rontotta el igazán a munkát, ezért "csak" 15 pont nagyonjó az értékelés.
Ezzel megszereztem az idén a negyedik FT- minősítésemet. A mérleg eddig: 1db 7pont "jó", 2db "nagyonjó" (14 és 15 pont), és 1db "kiváló" 17 ponttal.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése