Iráz

Tegnap elmentünk Rolanddal Pistiékhez kacsázni. A meghívásuk egy esti és egy reggeli húzásra szólt. Bár van elég kutyájuk, nem akartam kihagyni ebből Daltont, így vittem őt is.

Szokásos délelőtti kapkodás, ügyintézés, turbó pakolás és start. Így is majdnem sikerült elkésni.

Gyors beírás és irány a tarló. A kukorica vágást még nem fejezték be, így jócskán van friss, szemmel gazdagon terített táblájuk. Az egyik ilyenre igyekeztünk. Lackó egy kartont is hozott magával a korábbi napok tapasztalatai miatt, ő úgy dönt,hogy a tábla közepére kifekszik minden takarás nélkül:). Én az álló kukorica és a tarló határára, vagyis inkább az első sorba állok be. Daltonnak letaposok pár szárat és ráültetem.

Alig értünk ki, a semmiből elkezdtek folyni a kacsák rám. Óriási és gigantikus csapatok váltakoztak. Rázott a hideg az élménytől, és nem a -8 foktól. A kutya meglepő nyugalommal fogadta a seregély rajokhoz hasonlatos kavargó kacsa ezredeket. Egy nyüsszentés sem hagyta el a száját. Mikor közelebb értek tüzet nyitottam... Nem esik egy sem. Bosszankodok. Megint egy felhő kacsa. Dirr-durr! Csak nem akar pottyanni a seregből. Magamban megállapítom,hogy hiába fekete tőlük az ég, célozni azért mégis kellene, mert eddig a sűrűjébe szinte vakon pufogtam, de mindig kiderült,hogy mellettük azért még mindig több hely van.

Fogam összeszorítva kényszerítem magam célzásra, de mikor egy újabb sötét felhő rám csap, ismét elcsábulok, és a közepét lövöm.... Nem hiszem el... Több ezer kacsa forog felettem és egyet sem tudok lőni. Pedig ez lett az esti mérleg.

Csörög a telefonom. Lackó szól,hogy menjek neki keresni, mert bár tarlóra lőtt egyet csak nem találja vagy 10 perce. Odasétálunk, kb. 10mp alatt meg is van...

Megyünk a többiekhez. Ott még a többi kutyával próbálunk megkeresni egyet sikertelenül.

Egész este kivagyok téve mindenki élcelődésének. Rajtam nevetnek,hogy nem lőttem egyet sem. Finom vacsorát kapunk és jófajta cseresznye pálinkát. Utána kártyázás. Matróz póker.:)

Ezt le kell,hogy írjam. A szabályok nagyon egyszerűek. Mindenki egy lapot kap, amit anélkül,hogy megnézhetne a saját homlokához nyom úgy, hogy a többiek jól lássák. Tehát mindenki mindenkiét látja, csak a sajátját nem. Természetesen tétre mindezt, ami nálunk gyufa lett. Most is hangosan felnevetek ha eszembe jut,hogy hatan ülünk az asztalnál, és mindenki a homlokához szorított kártyával próbálja a többiekkel elhitetni,hogy milyen rossz lapjuk is van...

Jól éreztük magunkat.

Korán van hajnal egy ilyen este után, a -10 fok alatti hőmérséklet szinte fáj. Ismét oda megyünk ahol előző este oly könnyedén romboltam le sörétlövő hírnevem.

Most sokkal kevesebb madár kerül elő. 7-10 fős szakaszokban jönnek. Első lövésemre esett is egy. Nem messze tőlem, még látom is hová, azért elküldöm érte a mellettem strázsáló kutyát. Szépen behozza. Ezután néhány hibázással ismét lecsípek egyet, de nem túl meggyőzően, és jó messzire esik a kukorica tarlóra. Úgy döntök azonnal érte indulunk. Kicsit közelebb sétálok és keresni küldöm a kutyát. Jó messzire kijár, majd egyszercsak hápogás és üldözési zaj. A fel-fel rebbenő sebzettet méter magasból kapja le, majd behozza. Vissza a leshelyemhez. Most egy madarat a kukoricásba lövök, de nem küldöm rögtön a kutyát,hogy a húzásra tudjak koncentrálni, ami eközben elcsendesült. Így 10 percnyi csend után keresésre küldöm hátszéllel be a kukoricába. Meg voltam győződve,hogy a szél miatt majd kicsit nekem is be kell mennem,de nem telt el egy pec és hozta. Ezután már nem volt lövés.

Reggeli,tea,kávé, irány a Körözs.

Itt a már itthonról ismert módon mindig feljebb haladva a folyó mentén rá-rá sétálunk a vízre, és az ott felrebbenő kacsákat vámolgatjuk. Sok munkája itt nem volt a kutyának, mert a víz fölött nem nagyon lőttem a madarat, mert nem voltam hajlandó az úszó jégtáblák közé küldeni.