Fácán vadászat esti kacsázással

Ma itthon mentem ki fácán vadászatra két vendégemmel. Igazi kemény téli reggel volt, az autó -10 fokot mutatott, ami a határban -15-re csökkent.
Eligazítás után az első hajtásban a balszárny hegye lettem. Alig indultunk el egy kakas már röppent is, de pont a mögöttem álló épület felé repült, aminek nem akartam meglyuggatni a tetejét, így nem lőttem. Ennek a hajtásnak a végén volt még egy lehetőségem. Dalton állt egy madarat, ami viszonylag gyorsan menekülőre fogta, így nem volt időm kikerülni a közöttünk levő bokrot, így ő is sértetlenül szállt el.
Ezután a "krakkó" város felőli partját hajtottuk. Igazi optimális terep field trialra, viszonylag sok madárral. Nagy várakozással indítottam el a kutyát. A vendégeim közé helyezkedtem,hogy mindketten kihasználhassák a kutyás vadászat előnyeit... Ekkor jött a fekete leves. Dalton rég nem látott módon lépdelt ki rendszeresen a ható körömből. Folyamatos ordítozással és sípolással (ami közben be is fagyott) sem tudtam megfékezni. Még a viszonylag közel dolgozó kutyát is teljes kontroll nélkülinek éreztem. Gyakorlatilag a leghangosabb figyelmeztetéseimre sem reagált még egy aprócska rám pillantással sem. Legnagyobb bánatomra ezen az optimális terepen pórázra kellett vegyem. A hajtás végéig már csak a ritka nádfoltoknál engedtem el, de ezek előtt is több fegyelmező fektetést iktattam be.
A kritikus területről autókkal mentünk tovább egy hasonló,de kisebb kiterjedésű gyepre. Itt 180 fokos fordulattal, iskola futást mutatott be a kutya. Nem hittem a szememnek az előző produkció után. Tökéletes nyolcasakat fűzött előttünk a kutya, és kicsit sem előre, mint inkább szélesen oldalra. mindig ott és akkor fordult amikor azt síppal elvártam tőle. Volt is itt több figuratív állása, de sajnos mind tyúk volt. Roland meg is jegyezte, hogy mintha nem ugyan az a kutya szállt volna most ki az autóból mint az imént.
Ezután több eseménytelen tanyahely körbefogása következett. Talán még madár sem esett ezeken a helyeken. Hála égnek, a családi birtok szívét jelentő Egrest nem volt kedve a társaságnak megtaposni a sűrű nádasai miatt, így a saját kis vadász területem és gyakorló terepem ismét megúszta. Talán még az idén nem is sikerült onnan madarat kilőni senkinek, pedig ha tudnák mennyi van bent...:)
Két részre szakadt ezek után a csapat. Mi a "Fűzfás" fasorát hajtottuk a Magyar tanyája felé. Itt Zsolti nagyon szépen meglőtt egy kakast, amit Dalton hozott. Hála égnek már mindenki tudja,hogy komolyan veszem a kutyát, így ha közelében vannak apport közben megkérdik,hogy elvehetik e tőle. (a válaszom mindig nemleges)
A fasor végén volt egy kis kukorica tarló aminek a sarkánál valaki sebzett egy kakast, ami a csatornára vitorlázott. Utána mentem megkeresni. A madár a jégre esve betörte a levegős jeget, és elég lehetetlen helyre került így. A kutya mégis rátalált, és bár minden lépésével törte a jeget, mégis kiszedte a még mindig élő madarat a víz és jég közül. (erre a munkájára nagyon büszke voltam) Innen szembe indultunk a csatornán a másik csapattal. Esett még egy távoli lövéstől egy madár, amit viszonylag hosszas keresgélés után legalább 50 méterre állt le a kutya a rálövés helyétől. (ez sem lett volna meg kutya nélkül)
A végeredmény számokban. 11 puska, 20 kakas, 1 kutya fogta tyúk, és egy nagy kan róka.
Megint kettőt sikerült osztani...

És még mindig nem volt vége a napnak. Mint arra már a címben is utaltam, este húzásra voltam hivatalos. Előtte gyors, de késői ebéd, a kutyát is jól megetettem, és egy órát volt módja pihenni is.

Megfogadtam,hogy ma vízbe nem engedem. Az egész napos fácánozás leszívta annyira, hogy az estére újra -10 fok körüli hőmérséklet már kritikus lett volna. Megbeszéltem a vendég hívóimmal (mivel megint egyedüli kutya volt Dalton), hogy mindenki megjegyzi mit és hová lőtt, a végén meg összeszedjük.

Megint hajtással kezdtünk. 20 perc alatt lőttünk 5 madarat. (én egyet)

Az egyetlen kutya szemszögből érdekes feladat, egy igen messziről meglőtt tojó volt. A többiek már régen nem is nézték az elmenőben elhibázottnak hitt tőkést, mikor én a távolban mintha leesni láttam volna. Ez a távol minimum 500 méter volt, és mivel nem számítottam a dologra, nem is nagyon jegyeztem meg a földet érésnek a legvalószínűbb helyét sem.

Illedelmesen megkérdeztem,hogy elsétáljak e megnézni. Nagyon meglepett mikor igent mondtak. Azt gondoltam, hogy a teljes reménytelenség tudatában előzékenyen eltekintenek a túrától, és vissza indulunk.

Elindultam hát az ekkorra már igen fáradt kutyával keresgélni. A terep sem volt túl egyszerű, és tényleg semmit nem bíztam a dologban. Mégis meglett. Talán még messzebb mint gondoltam, (út közben volt két szép tyúk kidolgozásunk) de meglett. Elvettem a kutyától szépen, és visszaindultam a többiekhez. Ezt a diadalittas sétát kívánom innen minden vizslás vadásznak amit ekkor éreztem...

A húzáson már nem esett több kacsa, meg sem közelítette a mozgás a két nappal korábbit.