Dánia 2011 augusztus 25-27

Testes témával kezdem újra a blogolást.
Később, mint már írtam vissza fogok tekinteni a kihagyott időszakra, de még friss élményként leírom a 13. Magyar vizsla klubok európa kupáján történteket.

Sokáig az sem volt biztos, hogy utazunk Dániába. Hol belelkesedtem, hol pedig reálisan láttam a távolság, és hosszú távollét nehézségeit, és inkább a maradás volt erősebb bennem.
Talán ha július 20.-án nem semmisíti meg a gyümölcsös zömét egy őrületes vihar és jégeső, és nem válok a szezon kellős közepén "munkanélkülivé", akkor sosem szánom magam el az útra. A vihar azonban egycsapásra vetett véget a szüretnek, így újra idő jutott a kutyára.
Közben persze kezdett körvonalazódni a csapat, és az utazás. Hála égnek a többiek lelkesedése engem is elragadott, és egyre nagyobb hittel gyakoroltam ebben az igazán rövidke felkészülési időben.
Lassan némi útravalót is sikerült összekalapozgatnuk, így már anyagilag sem tűnt olyan megterhelőnek a túra. Itt jegyezném meg, hogy teljesen más irányból jött a segítség mint vártuk. Magánvállalkozók, tüzépek, benzinkutak áltak mellénk úgy, hogy a kutyázáshoz, de még a vadászathoz sem volt közük. Ez a részükről nagyon tiszteletre méltó, viszont a várt csatornák teljes elapadása kiábrándító volt. Sem egy vadász vagy kutyás lap, dem egy magát valamire tartó tápszer cég sem látott fantáziát egy európabajnokságban. Aztán persze az is lehet, hogy nem is tudtak az egészről, de ez meg ugyebár nem a versenyzők asztala kellene,hogy legyen...
Közeledett az augusztus vége. Én egy családi nyaralásra mentem, ezzel is biztosítva, hogy ne trenírozzam túl a kutyát...:) Az üdülés kellős közepén azonban nemvárt dolog történt. Egy rossz mozdulattól elakadt a bal térdem. Meg kellett szakítsam a pihenést, és ki kellett vizsgáltatnom a dolgot. Már másnap megvolt az időpontom az operációra. Pont 1 héttel az utazás előtt. Sokat tipródtam,hogy mi legyen, de végülis kés, azaz atroszkópia alá feküdtem. A műtét jól sikerült, egy nap múlva már itthon mankóztam. Ekkor nagyon távolinak tűnt Dánia. A lábamra ráállni nem tudtam, és az idő rettenetesen fogyott. Arról nem is beszélve, hogy ha a nyaralást is hozzávettem , a kutya már két hete pihent. Aztán nap napután gyorsan gyógyultam. A végén már csak a kutya edzetlensége bántott, de sokat nem tudtam tenni ellene. Az utolsó napokban kicsit még kocsival megfuttattam és ennyi....
Minden összeállt az úthoz. Az egyik csapattárs autójával mentünk. 3 kutya, 3 vezető és az elnökesszonyunk.
Az út gyötrelmes és hosszú volt. A kutyákat persze nem hatotta meg. Az itthoni kánikulából hirtelen egy már-már ködös, 16-18 fokos Dániába érkeztünk alig 18 órás kocsikázás után.
A szállásunk egy farmon volt. Ahogy körülnéztem, talán nem egy mintagazdaság közepébe csöppentünk, de tökéletesen megfelelt mindenkinek. A Cseh és Német csapattal voltunk egy helyen.
Első este egy regisztráció, sorsolás és némi pofavizit volt csak a program. Állófogadás volt egy stílusos használaton kívüli istállóban.

Kép az istállóról

A hivatalos megnyitó másnap 8:30 kor volt. Itt már teljes létszámban jelentek meg a nemzetek. 10 ország 37 kutyája nevezett a versenyre.

Kép a megnyitóról


A megnyitó után mindenki indult a munkaterületre. Ez nekünk kicsit gondot okozott, mert egy autóval három felé kellett volna menjünk, mivel 3 csoportba voltunk osztva. Pista a kék csoport 2. rajtszámát, én a vörös 3.-ját, míg Zoli a sárga 6-ost húzta előző este. Először tehát Pistit vittük a helyszínre, majd meg sem várva a futását rohantunk az én pályámra. Mikorra odaértünk már az előttem futó kutya vágtázott a répában...
Ezzel egy komoly sarokpontjához értünk a történetnek. RÉPA!!! Istenem ki volt az a...-rom aki kitalálta ezt. A helyenként 80cm magas növényben, és a rengeteg csapadék miatt sokszor bokáig érő vízben kellett Triálozni. (a dokim úgy engedett útnak, hogy egyenetlen terepen ne járjak).Biztos jó ez annak aki tudott erre edzeni, de a honi répatermesztést mint tudjuk megfojtották, így mi csak a szép alföldi pihe-puha gyepekhez és végtelen tarlókhoz voltunk szokva. Ehhez képest Dalton villámrajtot vett. Szinte vágta magaelőtt a répát. A sorokra merőlegesen haladtunk, így kicsit szerencsésen ő mindig a során tudott futni. Ez jó volt neki, és rossz a térdemnek. Mindenesetre ő szépen futott. A keskenynek bizonyuló táblát 7 perc alatt átszeltük. Ekkor visszaséta és újra. Jókor jött a kutyának a szusszanás.Érezhetően, de nem zavaróan visszavett. Lefutotta végül nagy tempóban szép stílusban a 15 percet, de vadat nem találtunk. sokan voltak ezzel így a csoportunkban.
Ezután a többieket mentünk el megnézni, de sajnos nem sikerült pontot szerezniük.
Nemsokára megtudhattam,hogy az egyik Cseh versenyzővel, kettőnket visszahívtak. Ez azt jelentette, hogy azonos terepen (tehát répa), és újabb kihelyezett vad nélkül kapunk még 5 percet. Először Zubek futhatott. Jól látszott a futama, mert egy enyhe dombnak kellett menni. Hatalmas futásba engedte bele a kutyát. Szerintem minden különösebb stílus és kontroll nélkül. A kutya ennek megfelelően bele is rohant egy fácánba, amit azonnal felvert. Meg is üldözte kicsit biztos ami biztos. A madár jól láthatóan szállt be elém a répába. Rögtön csillant a remény, hogy rávezetem Daltont. Próbáltam megjegyezni a helyét, és aszerint indítottam. Minden túlzás nélkül ez az 5 perc futás volt a kutya élete legszebb futása. Lehet,hogy különösebben nem volt széles, de olyan tudatos, szélbe mindig beleforduló, szimmetrikus, energikus keresést csinált, hogy nem volt szívem sokat irányítani. Így bár járt arrafelé ahová a fácánt láttam berepülni, mégsem erőltettem oda mindenáron, inkább gyönyörködtem benne. (tudom ez hatalmas felelőtlenség volt, és itt már nem a szépségre, hanem az eredményességre kellett volna mennem, de egyszerűen megfeledkeztem arról, hogy hol vagyunk és mit csinálunk) Kint persze a hajukat tépték a csapattársak, és voltam azokban a percekben bizonyára minden csak nagyságos úr nem, de..... és itt jön a de, egyszercsak az ellenkező oldalon reccsenő állás. Ekkor huppantam vissza az EB-re, és tudatosult bennem a gyönyörködés után,hogy hol vagyok, mit csinálok, és mekkora esélyt tett elém a sors. Szaladtam a kutya felé ahogy a sánta térdem engedte. Közben magamban, vagy félig hangosan, de vigyázva,hogy a bírók ne hallják morogtam a lassan vezényszót. A kutya érzékelte,hogy jövök, innentől már nyugodtabb voltam. Melléértem, karfeltartással jeleztem az állást, (közben ránéztem a bíróra, aki elővette a startpisztolyát) és közösen elkezdtünk ráhúzni a vadta. Talán 8-10 lépést tehettünk meg (rre nemigen emlékszem, mert extázisban voltam), mikor burrant egy fácántyúk, a kutya parancs nélkül fenékretottyant, és nézte elrepülni. Közben lövés a bíró felől. Azonnal pórázra kaptam a kutyát, de ekkor szóltak, hogy vegyem le, mert már repült is a dermedt vad, újabb lövés és el kellett hozatnom a madarat. Rövidke keresés után meglett, és bár kicsitt a szokásosnál lassabban, fáradtabban, de gyönyörű ülve átadással hozta nekem el a tyúkot... Na itt mikor pórázra vettem Dalton akkor kaptam le a sapkám, és lengettem a levegőbe ugrálva a korona felé. De jó volt.........
Komótosan sétáltam vissza a korona felé. Közben vadidegen fotósok tartóztattak fel lépten nyomon, én pedig büszkén ültettem magam mellé a kutyát.
Nem tudtam mire lesz elég a produkciónk, de azt igen, hogy ennél többet nem tudunk, így emelt fővel jöttem ki a répából.
Este az eredményhirdetésen aztán kihirdették,hogy kitűnő 1.-et kaptunk! Ez annyit jelent, hogy magasabb pontszámot ezen a napon senki nem szerzett Daltonnál.
Másnap az azóta már pont, így tétnélkülivé vált küllemi bírálatok, és a vizi elhozások következtek. Itt 1-3 pontig bíráltálk az ebeket. Mivel én még sosem vezettem fel show-n kutyát, többen kedvesen felajánlották segítségüket. Én mindenkit udvariasan elutasítottam. Bevallom az előző napi gyönyörű sikerben fürdöttem, és nem volt kedvem más kezébe adni a kutyát. Utólag belátom,hogy ez végzetes hibának bizonyult. Az elérhető 3 pontból 2-őt gyüjtöttem. Talán egy profi szépen beállíthatta volna a kutyát, és szebben festett volna mint egy sánta vadász felvezetésében.
A víznél semmilyen probléma nem volt. Faltnt sem a szakadó esé, és folyamatosan cikázó villámok, sem pedig a távolban csapatostul úszkáló hattyúk nem térítették el attól, hogy szépen végrehajtsa a vízbe dobott kacsa elhozását. (nálunk ez alap vizsga követelmény)
Következett a harmadik sorsdöntő nap. Komoly izgalmakat csináltunk magunknak az elején.
Mivel teljesen egyforma farmközpontok között voltak a versenyek, minden munkaterületet gps-szel jelöltünk meg. A harmadik napont már úgy száguldoztunk közöttük, mintha otthon lennénk. Mikor mindenki elindult, mi kapásból tudtunk rövidebb utat, így azt választottuk. Nem volt még ott senki, jöhetett a kutyáknak a pisi-kaki. Igen ám, de a kutyák jó széllel (szabálytalanul póráz nélkül) nekilendültek egy árpatarlónak. Persze vad foglyok is előkerültek, teljes volt a zűrzavar. Nem is lett vone ez akkora baj, de a közben a területre érő versenyzők és bírók egy magaslatról nézték az egészet végig. Jézusom. Még most visszagondolva is szörnyű kellemetlen. Majd elsüllyedtünk szégyenünkben. A szóbeli megrovás és dorgálás után hála égnek megnyugodtak a kedélyek. ( a finnek azért a fülünkbe súgták, hogy jó volt látni hogyan repülnek a magyar kutyák) :)
A baki után mindenki ment a saját csoportjába. Sajnos én maradtam ezen a terepen, de reméltem nem számít majd be a megingásunk a bírói ítéletbe.
A terep ismét répa. Annyi különbséggel, hogy sorára merőlegesen, tehát dupla ellenállás mellett futottak a kutyák. Zárták is sorban ki előttem őket. amelyikben nem volt meg az igazi hév, azt ez a terep megállította. Dalton szépen futott itt is. Az elején belekavarodott egy szagba, és üres állást produkált. Ezzel a kitűnő elúszni látszott, de mentünk tovább. Sajnos most sem lett madarunk a 5 perc alatt, de nem gondoltam,hogy ismét visszahívást kapok. Elvileg csak azoknak adtak még esélyt, akinek addig a futása kitűnő, vagy ahhoz közeli. Ez már önmagában is hatalmas elismerés. A maradék időmben most nem volt szerencsém. 4 perc körül elfogyott a tábla. Én kérdően néztem a bíróra, aki gyakorlatilag kicsit visszafelé mutatott, hogy arra tovább, van még idő. A sorsunk itt pecsételődött meg. Tulajdinképpen hátszéllel indítottam az utolsó percben Daltont. Pechemre szinte rögtön bele is futott egy madárba, ami azonnal repült. Itt ért véget nekem Dánia, és szállt el az esélyem a végső győzelemre....