A hétvégén Sárvárra utaztunk Field Trialozni. Nincs közel, de legalább messze van :)
Rengeteg tanulsággal bírt ez a két nap. Először is, soha nem lehetek biztos semmiben. Egy field trialon minden bizonytalan. A kutya talál e vadat, leállja e, beugrik e, kimegy e kézből stb. Egyben azonban eddig mindig biztos lehettem, hogy fut! Olyan nincs,hogy ne fusson. Hát most volt. Az első napon mikor lecsatoltam Daltont és keresni küldtem rám nézett. Azt hiszem már itt kivert a víz. Mintha lidércet láttam volna. Valójában nem tudom mi is történt. Kerestem az okokat. Talán a több mint három órás út? Talán a csalánnal és egyéb szúrós kórságokkal borított terep? Talán a tankcsapdányi traktornyomokkal tarkított pálya? Talán mi? Azt hiszem sosem fogom megtudni.
A látványos enerváltságának megfelelően próbáltam feltüzelni, de nem sok eredménnyel. Cikk cakkban próbáltam futkosni, aminek egy jókora esés lett a vége az egyik csapdánál. Egyszer aztán mikor egy árkon átkocogott, és ott eltűnt egy gazosban, kicsit alibiztem, és hagytam,hogy ne lássuk. Se én, se a bíró. Jobb volt így mindenkinek. Nekem legalábbis mindenképpen. Aztán mikor már sokallottam,hogy nem jön sípoltam. És megint sípoltam . Csak nincs a kutya. Gondoltam jó sok késlekedéssel, hogy most már oda SÉTÁLOK!!! Fél úton járhattam, mikor két fácán kelt, és egyenesen a sztratoszféra felé vették az irányt. Az én csudakutyám pedig ha már eddig nem futott, most némi vad üldözéssel megpróbálta bepótolni. Én sípoltam, a bíró pedig dudált. Ennyi volt hát az első napunk...
A látványos enerváltságának megfelelően próbáltam feltüzelni, de nem sok eredménnyel. Cikk cakkban próbáltam futkosni, aminek egy jókora esés lett a vége az egyik csapdánál. Egyszer aztán mikor egy árkon átkocogott, és ott eltűnt egy gazosban, kicsit alibiztem, és hagytam,hogy ne lássuk. Se én, se a bíró. Jobb volt így mindenkinek. Nekem legalábbis mindenképpen. Aztán mikor már sokallottam,hogy nem jön sípoltam. És megint sípoltam . Csak nincs a kutya. Gondoltam jó sok késlekedéssel, hogy most már oda SÉTÁLOK!!! Fél úton járhattam, mikor két fácán kelt, és egyenesen a sztratoszféra felé vették az irányt. Az én csudakutyám pedig ha már eddig nem futott, most némi vad üldözéssel megpróbálta bepótolni. Én sípoltam, a bíró pedig dudált. Ennyi volt hát az első napunk...
Második nap.
Azzal a tudattal indultam a munkaterületre, hogy lehet nem indul el a kutya. Nem valami kellemes érzés egy nemzetközi field trialon. Negyedik voltam a reggeli felsorolás alapján, mégis harmadiknak szólítottak (erről később szólnék).
Azzal a tudattal indultam a munkaterületre, hogy lehet nem indul el a kutya. Nem valami kellemes érzés egy nemzetközi field trialon. Negyedik voltam a reggeli felsorolás alapján, mégis harmadiknak szólítottak (erről később szólnék).
Rohantam hát a kutyáért, és indítottam. Elindult!!! Futott!!! Nem tökéletesen, nem szimetrikusan, de FUTOTT! Elfogyott a terepünk, ekkor a gyomor összeugrasztó duda. Kiderült, hogy csak új pályát kapunk. Szépen lassan vánszorogtam a bíró után, hogy a kutya szusszanjon egyet. Közben még egy tócsát is útba ejtettem, hátha inna egyet. Nem akart...
Újra start. Megint fut. Kicsit nagyot fogott a jobbomon lévő árkon, és messze ment csak le a sűrűjébe. Gondoltam ha valahol van vad hát itt (meg a vadkipakoló ember kocsi nyomát is láttam). A kutyát kicsit irányítva, a kihagyott szakaszba is beleküldtem. Repült Dalton az árok irányába, és ahol levágdott pont ott volt egy madár, aki persze azonnal rebbent is. Duda! Vége...
Újra start. Megint fut. Kicsit nagyot fogott a jobbomon lévő árkon, és messze ment csak le a sűrűjébe. Gondoltam ha valahol van vad hát itt (meg a vadkipakoló ember kocsi nyomát is láttam). A kutyát kicsit irányítva, a kihagyott szakaszba is beleküldtem. Repült Dalton az árok irányába, és ahol levágdott pont ott volt egy madár, aki persze azonnal rebbent is. Duda! Vége...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése