A héten kétszer is voltam kint tarlón kacsázni. Korábban itthon ilyen módon sosem kerestem a kacsanépet, de barátaimnál a Tiszántúlon mindig nagyon eredményes vadászatok voltak a szemmel gazdagon terített levágott kukoricatáblák körbeállása húzás idején.
Hosszú lére sajnos nem foghatom az ezirányú itthoni próbálkozásomat, mert bár legalább 200 madarat láttam, lőni, illetve felvenni közülük egyet sem sikerült. A tábla nagy volt, én egyedül voltam és ha vártam,hogy közelebb jöjjenek már le is ültek a tarló egy másik részére. Ettől függetlenül jól szórakoztunk a kutyával...
Pénteken egész nap ömlött az eső, ami nem túl eredményes fácánvadászatot jósolt. Eldöntöttem, ha reggel is esik nem megyek ki. Hatkor megetettük az ikreket, és csak ezután mertem kinézni, hogy mi legyen. Nem esett, így készülődni kezdtem.
A találka helyen 5-en voltak rajtam kívül, így igazán családias napnak néztünk elébe.
Megfelelő jármű híján jól szervezett gyalogos köröket kellett kitalálni. Szépen le is jártuk a lábunkat a vendégmarasztaló sárban.
Ami miatt igazán emlékezetes marad ez a nap az a Rátonyi tanyahelynél történtek. Én a jobbszárny voltam, és vonalban hajtottuk a nádast. Pillanattal hamarabb értem ki mint a többiek, mikoris mellettem zörög a nád, de meglepetésemre nem Dalton, hanem egy róka ugrott ki. Jobbra srégen elmenőre kidupláztam rá, de mint ahogyan a nyulat is gyatrán lövöm, sajnos nagyon lemaradtam róla. Ekkorra kilépett Fleki is, akinek az első lövése fogta, de csak egy pillanatnyi biccentéssel jelezte, futott ugyan olyan lendülettel tovább. Ekkor már Dalton is a nyomában volt a rudinak, és eszelősen vette üldözőbe.
Mivel mi egy laposban álltunk sokáig nem láttuk a történteket. Szépen kényelmesen meg is beszéltük mekkora bénák vagyunk (főleg persze én), hogy ilyen pompás alkalmat elhibázunk. Mikorra kibosszankodtuk magunkat tűnt fel,hogy a kutya még nem jött vissza. Kicsit felsétáltam a lapos partjára, és látom ám, hogy a mellettünk lévő lucernán, úgy 300 méternyire a kutya küzd a rókával. Igencsak a végén járhattak már, mert már csomagolta is össze és hozzám indult vele vágtában.
Azt hittem nem hiszek a szememnek. Nem is hittem el valójában amit látok. Korábban olyan mérhetetlen undorral viseltetett a vörös frakkosok iránt, hogy még a szaguktól is állt a hátán a szőr, és egy közös fotó a terítéknél is kisebb trauma volt neki.
Most viszont egy másik kutyámat láthattam. Telipofára hozta a jól fejlett felnőtt télibundás rudit. Került vele egyet a vadásztársak lába között, majd hozzám jött és beült elém.
Tőlem akár itt be is fejeződhetett volna a nap. Mérhetetlenül büszke voltam.
Talán az utolsó átléphetetlennek tűnő küszöb volt ez a róka apport kérdés. Igazán nagy erőket nem fektettem bele , kicsit talán bele is nyugodtam ,hogy ennyi hibája maradhat, ettől még jó kutya. Sok mérföldköve van egy eb bevadászásának, azthiszem a tegnapi egy ilyen volt a számunkra.
És a nap számokban.
6 puska 5 kakast hozott terítékre és egy rókát, nekem 3 madarat sikerült lőnöm.
Hosszú lére sajnos nem foghatom az ezirányú itthoni próbálkozásomat, mert bár legalább 200 madarat láttam, lőni, illetve felvenni közülük egyet sem sikerült. A tábla nagy volt, én egyedül voltam és ha vártam,hogy közelebb jöjjenek már le is ültek a tarló egy másik részére. Ettől függetlenül jól szórakoztunk a kutyával...
Pénteken egész nap ömlött az eső, ami nem túl eredményes fácánvadászatot jósolt. Eldöntöttem, ha reggel is esik nem megyek ki. Hatkor megetettük az ikreket, és csak ezután mertem kinézni, hogy mi legyen. Nem esett, így készülődni kezdtem.
A találka helyen 5-en voltak rajtam kívül, így igazán családias napnak néztünk elébe.
Megfelelő jármű híján jól szervezett gyalogos köröket kellett kitalálni. Szépen le is jártuk a lábunkat a vendégmarasztaló sárban.
Ami miatt igazán emlékezetes marad ez a nap az a Rátonyi tanyahelynél történtek. Én a jobbszárny voltam, és vonalban hajtottuk a nádast. Pillanattal hamarabb értem ki mint a többiek, mikoris mellettem zörög a nád, de meglepetésemre nem Dalton, hanem egy róka ugrott ki. Jobbra srégen elmenőre kidupláztam rá, de mint ahogyan a nyulat is gyatrán lövöm, sajnos nagyon lemaradtam róla. Ekkorra kilépett Fleki is, akinek az első lövése fogta, de csak egy pillanatnyi biccentéssel jelezte, futott ugyan olyan lendülettel tovább. Ekkor már Dalton is a nyomában volt a rudinak, és eszelősen vette üldözőbe.
Mivel mi egy laposban álltunk sokáig nem láttuk a történteket. Szépen kényelmesen meg is beszéltük mekkora bénák vagyunk (főleg persze én), hogy ilyen pompás alkalmat elhibázunk. Mikorra kibosszankodtuk magunkat tűnt fel,hogy a kutya még nem jött vissza. Kicsit felsétáltam a lapos partjára, és látom ám, hogy a mellettünk lévő lucernán, úgy 300 méternyire a kutya küzd a rókával. Igencsak a végén járhattak már, mert már csomagolta is össze és hozzám indult vele vágtában.
Azt hittem nem hiszek a szememnek. Nem is hittem el valójában amit látok. Korábban olyan mérhetetlen undorral viseltetett a vörös frakkosok iránt, hogy még a szaguktól is állt a hátán a szőr, és egy közös fotó a terítéknél is kisebb trauma volt neki.Most viszont egy másik kutyámat láthattam. Telipofára hozta a jól fejlett felnőtt télibundás rudit. Került vele egyet a vadásztársak lába között, majd hozzám jött és beült elém.
Tőlem akár itt be is fejeződhetett volna a nap. Mérhetetlenül büszke voltam.
Talán az utolsó átléphetetlennek tűnő küszöb volt ez a róka apport kérdés. Igazán nagy erőket nem fektettem bele , kicsit talán bele is nyugodtam ,hogy ennyi hibája maradhat, ettől még jó kutya. Sok mérföldköve van egy eb bevadászásának, azthiszem a tegnapi egy ilyen volt a számunkra.
És a nap számokban.
6 puska 5 kakast hozott terítékre és egy rókát, nekem 3 madarat sikerült lőnöm.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése