Bár már egy éve ŐTV boldog birtokosa Dalton, mégis neveztem Kunhegyesre. Kicsit gyakorlásnak, kicsit állapotfelmérésnek az elmúlt hónapok tétlenkedése után.
Természetesen benne volt a pakliban egy jókora pofára esés is, ami majdnem be is következett. Box nyelven azt is mondhatnám,hogy többször ránk számoltak, de mindig felálltunk, azonban az ütés végig bennünk volt :)
Kezdem az elején. Rengeteg kutya nevezett különböző kategóriákban (AV,TSZ,VAV,ŐTV), ami előrevetítette az elhúzódó vizsgát. Talán kicsit nem is bántam, mert így lehet igazán az idegi terhelést gyakorolni.
Mező 1-nél kezdhettük a vizsgázást. A "rajtszámunk" 2-es volt, de nem sokat ért, mert sokszor kellett kivárnunk a vavos, és alapvizsgás kutyák ténykedését.
Tehát első a mezei keresés. Az időjárás kicsit még éppen jó volt mezőzni. A szél optimális. Egyenletes közepesen erős. A terep nekem nem tetszett különösebben, mert sok mindenféle szúrós vacak volt a göröngyösre tárcsázott tarlón. Viszonylag jó mezőt mentünk az elejétől fogva, mikoris a lövésre való viselkedés jegyében pukkantottak egyet sörétessel. Ekkor mintha paprikát dugtak volna Dalton fenekébe, és meg rákapcsolt. Fácán volt kihelyezve, aminek a körülbelüli helyét egy bot jelezte. Szépen haladtunk az irányába, mikor jó messziről kezdett rövidíteni a kutya. A szag már az orrában volt, de én nagyollottam a távolságot, így továbbküldtem még egy fordulóra. Szép két kunkor lett belőle és állás. Kb. 10 méterről állta a madarat, mikoris futva közeledtem. Láttam,hogy nagyon feszül a kutya, és hátrafelé rogyaszt. A nagy loholásban nem tudtam eldönteni,hogy beugrani készül vagy hasalni, így (azt hittem halkan) menet közben többször lassítottam a mozgását. Odaérve a madarat kitapostam, a kutya erre szépen hasalt.
Bírálat: orrhasználat, orrjóság: 3pont (a bíró közelinek találta ahonnan jelezte a vadat)
Stílus: 4pont (dícsértek)
Ráhúzás,utánhzás: 4pont
Vadmegállás: 4 pont
Viselkedés vadkelésre: 3 pont (a bírók meghallották a lassításom, és emiatt levontak egy pontot)
Viselkedés lövésre: 4 pont
Engedelmesség mezőn: 4 pont
Ezután újabb hosszú várakozás következett, majd a legtikkasztóbb melegben egy teljesen kisült száraz gyepen voltak a vonszalékok.
Először a szőrmés. A kutya gyakorlatilag hátszéllel mezőzött. Amikor keresztül rohant a csapán akkor az megvezette kicsit, majd ment a következő hurok. Minimum öt percébe telt mire megtalálta a nyulat, amit aztán szépen behozott.
Igen necces volt már ez is, de újra nem kellett indítsam, irányítanom nem kellett, így egy kegyelem hármassal megúsztam. Az elhozás négyes.
Jött a nap fénypontja. Szárnyas vonszalék. Bíztam benne, hogy könnyebben fog menni, mégiscsak rövidebb. Rátettem, és a helyzet ugyanaz volt mint a nyúlnál. Talán még rosszabb. Végig ment valahogy, de túlszaladt, ahol megtalálta a rejtőzködő bírót. Amennyire láttam ennek már nagyon örült, majd egy szökellésséből éreztem,hogy valamit talált. Egy petpalack volt az. Felkapta, és bakkecske szökellésekkel hátrahagyva a bírót boldogan hozzám indult. A nézők,várakozók között fojtott röhögés...
Miközben jött a palackkal, teljesen fatális véletlenként belebotlott a fácánba. Azonnal megállt és cserélt. Hozzám rohant boldogan, ülve átadás.
Szárnyas vonszalék kidolgozása: 2 pont
Szárnyas vad elhozása 4 pont :)
Ezután jött a víz. A kacsánk igen nehezen akart elúszni, így a 20-30 méter széles csatornán mikorra 50 méternyire volt indulhattunk. Kb 5 métert ha ment Dalton a spúron a kacsa felhápogott, és menekülőre fogta. Sajos mivel mostanában sok volt az üldözésünk ilyen helyzetben, Dalton nem a vízi üldözést választotta, hanem a partról akart elé kerülni. Ezt nem akartam engedni, hogy ne rontsa tovább a helyzetét, így visszahívtam és újra indítottam. Persze ekkorra a kacsa felszívódott. Jöhetett hát a végeláthatatlan keresés. Közben bemutatta,hogy feladat nélkül hogyan úszik :) A bíró meg is kérdezte: ilyenkor mi történik??? Jeleztem,hogy meg nem fog fulladni, viszont fürdik.
A csatornán lefelé kb 2.300 métert ment a kutya úgy, hogy senki nem látta mit csinál. Ezalatt egyszer jött ki, de azonnal vissza is ment. Már egy kanyarhoz értünk mikor a bíró szólt,hogy ha nem produkál mostmár kacsát a kutya, akkor nulla. Fél percen belül produkált kettőt is. Rövid üldözés után az egyiket meglőtték, ki is hozta.
Nádi kajtatás jött eseménytelenül.
Kajtatás nádban 4 pont
Kajtatás élő kacsa után 2 pont (mert kétszer kijött a vízből)
Lőtt kacsa elhozása mély vízből 4 pont
Irányíthatóság engedelmesség vízben 3 pont (szintén mert kijött, bár én hülye meg sem próbáltam megakadályozni)
A végére még maradt egy légszimatos elhozás.
Lőtt vad megkeresése légszimattal 4 pont
Lőtt vad elhozás 4 pont (azért itt köcsög volt, mert látványosan a lábamra köpte, majd újra felvette és beült, szóval ez nem ért 4 pontot szerintem)

(Fotó: Takács Eszter)
Szóval így esett az idei ŐTV vizsgánk. Nem sikerült II.-díjról javítani, sőt még kevesebb ponttal végeztünk mint mikor 1,5 éves volt.
Gratula! :)
VálaszTörlésU.I:
A képek hiányoznak szerintem ebből a bejegyzésből, csak az utolsó látszik!