Nádi berek!

Szakítva kicsit a blogírásom hagyományával, most nem egy kutyás gyakorlást írok le, hanem egy igen maradandó vadászélményemet.
Hol is kezdjem. Itt ülök a gép előtt és megpróbálom újra élni amit pár napja folyamatosan teszek, de attól félek nem fogom tudni úgy leírni,hogy azt mások csak kicsit is úgy éljék meg ahogyan én. Ezért aztán előre elnézést is kérek az esetlegesen giccsesnek tűnő mondatokért, de nagyon nagy hatással volt rám a hely.
Baráti invitálásra egy kis leselkedésre nyílt alkalmam a BEREKBEN. Csupa nagybetűvel, mert bizony elvarázsolt a hely szépsége és vad és fajgazdagsága.
Mikor megérkeztem a több mint három órás út végén Móni várt. Nem rögtön a területre mentünk, hanem megnézhettem a tenyészetét és csodálatos kutyáit. Igen jóállású 11 hetes kölykök voltak épp nála. Igen kívánatos kis apróságok. Csupabőr kis kölyökvizslák. Ráadásul még dögönyözni is hagyták magukat.
A gyors vizit után irány a berek! Kutyát én sem vittem, de ezúttal Móni sem hozta egyik ebét sem. Hósszú betonút kanyargott a mind vadregényesebb, vendégmarasztaló sűrűkkel és égigérő cirkokkal tarkított tájon. Végül már az addig hűségesen bennünket követő kisvasút is másfelé vette az irányt. Ahogy egyre méllyebbre hatoltunk úgy éreztem, hogy magunkmögött tudjuk hagyni a civilizációt. Mikor végre kiszálltunk az autóból azonnal az orromban érezhettem, egy eddig sosem érzett illetkavalkádot, amit az épp virázgzó szolidágó, a mocsaras, tőzeges terület jellegzetes, de nem tolakodó mocsárszaga, a mindenütt sorakozó kaptárok és még kitudja miféle növények, állatok illetkeveréke adott. Nyomasztóan párás nyári meleg volt, az a féle, amitől az ember nehezen kap levegőt, és még a fák árnyéka sem ad menedéket alóla.
Megkezdtük hát sétánka a szinte érintetlen, csatornákkal saktáblaszerűen átszőtt berekben. Mennyire más "zsivaj" van ott mint mifelénk. Egy csatorna partján sétáltunk, amiben bár sok víz volt, nyílt vizfelülete mégis kevés, hisz a vizitök és egyéb felszínen úszó vizinövények teljesen benőtték, a vizicsirkék, szárcsák nagy-nagy örömére. Balról hatalmas mocsaras rész tárult elénk. Igazi vizimadár paradicsom volt ott. Közepesnek vélt ornitológiai ismereteim azonnal gyengécskévé süllyedtek, és hirteln a magabiztosságom ezen a téren szappanbuborékként pattant szét.
(szerk:most kicsit nehéz lesz visszabillenni, mert vagy két hete nem volt időm befejezni ezt a bejegyzést)
Tehát bennt voltunk a Berek szívében. Libák csapatostul szálltak ki folyamatosan a vízről enni a mezőgazdasági területekre. Egy ilyen légifolyosót kifigyeltem, és mintha vadászhatnék rájuk legugoltunk. Eleinte hamar észre vettek minket, de lejjebb húzódva már kellő takarásnál szépen lőtávolon belül húztak felettünk.
Mikor kilibáztam magam tovább sétáltunk a gáton. Egyszercsak egy süldő róka baktatott velünk szemben egykedvűen. Néha meg-megállt egerészni kicsit. Ismét csak legugoltunk, de takarás egy csepp sem volt. Cincogni kezdtem, mire a koma meggyorsítva lépteit egészen 20 méternyire bejött.
Szépen telt az idő ezen a csodás helyen. Olyannyira,hogy már késésben is voltunk az esti találkámra. Vissza felé átszáguldva mindazon amin befelé még csodálkozva meg-megálltunk, már robogtunk is vendéglátómhoz.