Bár időben pár nap eltelt a két gyakorlásunk között, a bejegyzésemet mégis egy napon teszem idő hiányában.
A rossz emlékű legutolsó futásunk óta csak egy családi sétáláson voltam a kutyával, a szokásos parancsok nélküli menj ahová akarsz típusú levegőzés volt csak.
Ma viszont eldöntöttem,hogy újra búzaföldre viszem a kutyát, hisz meg kell tanuljon üresben is futni. Miközben a széliránynak megfelelő terepet keresgéltem a határban kocsikázva, egyszercsak egy kakast láttam biggyeszkedni egy repceföld közepén. Mivel a repce sem indult még meg, így gyorsan eldöntöttem,hogy búza helyett ez lesz. Kivettem a kutyát, és a szokásos pisikaki kihagyásával azonnal futásra indítottam a szokásos módon. Hála égnek nyoma sem volt a korábbi langyos stílusnak, erőből, tűzből vágtázott szépen kijárva a szélekre. Néhány forduló után azután meglátta a kakast. Ezúttal nem lehettem biztos abban,hogy szagra állta le, mivel mindennemű takarás nélkül a kakas ott begyeskedett előtte. Mondjuk sokáig nem tette, mert ahogy a kutyát meglátta futóra vette, majd nemsokra rá szárnyra kapott. Ekkor a feladat teljessége érdekében a levegőbe lőttem, a kutya bár nem hasalt, de az elrepülő madár után sem iramodott. Behívtam, megdicsértem, és mivel még csak néhány perc telt el a futásból, újra indítottam. Az első pár fordulónál érezhető volt még a madár elrepülésének az iránya, így arra az oldalra messzebb kijárt, de lassan sikerült visszanyerni a szimmetriát. Érdekes bumeráng szerűen keresett most Dalton, mindkét szárnyon jócskán előre ment homlokszéllel, de mikor előttem elhaladt végül mindig közel , vagy akár mögöttem futott el. A bal fordulói most nem minden alkalommal hátrafelé történtek. Kb. 12 percnél járhattunk mikor lassulni láttam, sőt egy nagyobb gazcsomót le is pisilt. Ekkor lefújtam a futást és behívtam.

Láb mellé vettem és útba ejtve a bozótos tanyahelyet ahová a kakas repült, vissza indultunk. Mikor odaértünk a maximum 100 négyzetméteres sűrű olajbokroshoz, az egyik irányból jó széllel beküldtem a kutyát, én pedig a másik irányba sétáltam,hogy vadászathoz hasonlóképpen kiugrassza onnan a madarat. Mire átértem a túloldalra, Dalton már a bozót túloldalán lévő szántáson üldözött vehemensen egy nyulat. Legalább 100-120 méterre lehetett mikorra a sípot a számba tudtam kapni és ráfújtam. Hála égnek engedelmeskedett, és lehasalt. Miközben ott hasalt egy "gerlét" láttam meg a bokorban rebbenni, amit sikerült is elejteni. A kutyát a lövéstől picit beugorva újra hasaltattam. A madarat nem vettem fel szándékosan, talán le sem esett a földig, hanem egyedül indultam a még mindig kb. 300méterre parkoló autóhoz, Daltont még mindig dropp-ban tartva. Mikor már kicsit közelebb voltam a kocsihoz mint a bokroshoz behívtam, magam mellé ültettem, az olajbokrok felé fordultunk és egy határozott előre küldéssel (jó széllel) elindítottam. Én hátat fordítottam és a kocsihoz sétáltam. Mikor odaértem még a kutya nem jött. Sokat nem kellett várakoznom, hatalmas lelkesedéssel hozta a madárkát, és ülve adta át.

Teljes megelégedéssel indultam haza, hisz igazán összetett szép munkát sikerült végezni.