Tegnap borsodban voltunk több dolog miatt, de a számomra lényeg az volt,hogy vettem egy dúvadazó puskát. Egy nagyon egyszerű vegyescsövű fegyver, felül 0.22, alul pedig egy 20-as sörétes. Nem egy szép puska, de nagyon hasznos tud lenni ha az embernél van.

Hazafelé még időben voltunk, és mivel az előző tulaj a zsebembe nyomott egy marék patront is hozzá, bekanyarodtunk a területre egyet kerülni teszt céljából. Szépen bele is futottunk egy csapat "gerlébe", akik nem messzire röppenve ültek le újra. Betöltöttem hát a kis húszast, és odasétáltam. Első lövésem a kelő madarakra elhibáztam, de másodjára megsebeztem egyet. Hosszan vitorlázva szállt le egy fasorba, de sajnos nem találtuk meg.

Az eredménnyel nagyjából elégedett voltam,hisz a 12-esemhez képest lényegesen nehezebb lőni a 20-asokkal, így bíztatónak találtam a kezdetet.

Indultunk is haza, azaz csak indultunk volna. 3-400 métert mehettünk el az esettől, mikor eltűnt alattunk az út. A Toyota teljesen felhasalt, és bár egy-egy métert mozgott előre és hátra, egyértelművé vált,hogy elakadtunk. A kínos az volt a dologban, hogy ilyen esetben éppen egymást szoktuk hívni a hely ismeret, és az alkalmas autó miatt is. Most viszont mindketten ott csücsültünk a puszta közepén.

Felhívtam hát a feleségemet, aki igen ritkán vezeti a hiluxunkat, de vállalta a mentést. Ki is jött értünk, én átvettem a volánt és megpróbáltam Roland autója mögé állni, hogy hátrafelé húzom majd ki. A meglepetés itt következett, mert bizony a manőver közben én is elakadtam. Immáron hárman (azaz négyen, mert Csilla kihozta Daltont) vesztegeltünk a puszta közepén. Végiggondolva ismeretségi körünket egyetlen valamirevaló és hely ismerettel rendelkező terepjáróst sem ismertünk többet. Maradt tehát a végső, de egyben leglassabb megoldás, szólni az egyik traktorosomnak, hogy a második faluból menjen be a telephelyünkre és egy traktorral mentsen ki bennünket.

Időnk így bőven kerekedett, és mivel Dalton is a helyszínen volt már, úgy döntöttünk nézzük meg azt a sebzettet. Jó széllel indultunk a vélt földet érés helye felé, amit Dalton szépen ki is használt. Síp nem volt nálam, a náthától pedig a hangom is igen fátyolos lévén, minden irányítás nélkül közeledtünk. Ennek az eredménye egy kissé kócos, de legalább 300 méteres kilengésekkel tarkított mezőzés lett. Közeledve a fasorhoz azonban egyre szűkebbek lettek a fordulók, és igen messziről jelezni kezdte,hogy van ott valami, majd egyenesen odament. Én először azt is hittem,hogy meg van, mert a fejét nem láttam a kutyának, és azt gondoltam már próbálja felvenni a vadat, így be akartam hívni. Közben kiderült,hogy feszülten áll, így természetesen nem hallgatott rám. (kizökkenthetetlen állása van, elhívni ilyenkor esélytelen)

Odasétáltunk, és láttam pár tollat, de a nem túl nagy fűben a madarat sehol. A kutya előtt jöttem-mentem, de semmi, ő viszont csak meredezik. Aztán elé guggoltam, és fűszálanként kezdtem átbogarászni a növényzetet. Egyszer csak a kezem alól ugrott a sebzett madár, amire Dalton rávetette magát, és kB 2-3 méteren belül meg is lett. Szépen elvettem tőle és visszaindultunk a sár csapdában veszteglő autókhoz.

Kis vártatva a felmentő sereg is megérkezett. Kiszabadultunk hát és végre hazaindulhattunk..

Hiluxok a sárban. Jószemű szemlélődő talán az enyémet is kiszúrhatja a háttérben vesztegelni :)