Ma újra kijutottam kacsázni. Három napja csak aludt Dalton a kazánházban. Ez jócskán érezhető is volt rajta amikor kiengedtem a kocsiból. A korábbiakhoz képest meglepően enyhe volt az idő (0 fok). Kicsit túl is öltöztem magam, majdhogynem melegem volt. A kutyának sem vacogott most hangosan a foga.
Mivel korán volt még, kicsit beszélgettünk mielőtt leálltunk volna. Fél öt körül Roland lesétált a szokásos helyére, én kicsit fentebb maradtam.
16:50 körül jött az első két madár. Sikerült is az egyiket meglőni, a duplából a kifordulót elhibázni. Vízre esett. Daltonnál elszakadt a cérna. Az utóbbi húzásokon végigülte mellettem az alkonyt, de most a túlcsorduló energiáival nem bírt. Odarohant és bevetette magát minden tiltásom ellenére a vízbe. Kihozta a madarat és átadta. Letettem magam mellé és vártam a többieket. Közben mellettem is szól a puska rendesen. Daltont folyamatosan fegyelmeznem kell.
Újabb madarak jönnek. Viszonylag messziről fogok egyet, aki hápogva ér földet a túl paron. Na utánkeresés is lesz gondolom...

Ekkor megint mellőlem jönnek a lövések. A kutya beugrana de intésemre megáll. Ekkor kiabál Roland,hogy küldjem már le hozzá, mert elúszik a madár. Nem kell bíztatni, már lohol is. Csönd. Kiabálok,hogy mi a helyzet (jócskán sötét van már), de semmi. Gondoltam közelebb megyek. Ekkor hallom,hogy Roli kiabál,hogy hívjam, mert már nála van. Behozza...
Lassan vége. Ehhez képest még két egyes lövésemmel egy a vízre, egy a túl partra puffan.
Na akkor keressük meg őket. Összesen ötöt kell még kézre keríteni. Kettő vízen, de mivel már vizes a kutya nem hezitálok. Előbb Rolandét a nyílt vízről, majd az én utolsó előtti lövésemre esettet vizes sásból kihoz.
A kocsihoz sétálunk, elpakoljuk a meglévőket és átmegyünk autóval a túl partra körben a híd felé,hogy ott még hármat megpróbáljunk megtalálni. Először egy messzire esettet keresünk. Hosszan semmi, de már látom a tudatosságot a kutyán. Indulunk vissza a kocsihoz,hogy ez elveszett, ekkor látom meg a mozgásán,hogy szagba botlott. Futva kutatja, és mindig visszatér egy pontra. Javít. Elveszti a szagot, és azonnal visszalép ahol még megvan. Nemsokára a madár is a szájában. Jó volt ezt most látni, mert ritkán vagyok a közelében amikor megtalálja a vadat. Határozott volt és megoldotta a helyzetet.
Na még kettő. A következőt szinte leállta mikor belecsapott az orrába a szag. Ezek hárman mind füves placcra estek, szóval nem vészes terepre. Az utolsónál biztos voltam a jó lövésben, így elég jól be tudtam azonosítani a helyet. Állunk és nézzük ahogy folyamatosan keres. Egyszer csak két méternyire közöttünk kapja fel a nap utolsó gácsérját. Megint mind meglett...

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése